Sajtleves receptek

Véletlen kép

Nokia C6

Sajtleves

Sajtleves hozzávalók 6 személyreSajtleves

  • 15 dkg trappista
  • 5 dkg vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 l húsleves (kockából is lehet)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tejszín
  • ½ csomó petrezsejem zöldje
  • só, bors

Sajtleves készítése

A sajtot lereszeljük, a petrezsejmet megmossuk és apróra vágjuk. A vajat felforrósítjuk, meghintjük liszttel, felhabzásig hevítjük folyamatos keverés közben. A kihült húslevesből először csak keveset öntünk a lisztre, ezt alaposan elkeverjük. Így a lisztből és a húslevesből sűrű mártást kapunk. Ha sikerült simára elkeverni mehet hozzá a többi húsleves, de mindig csak részletekben. A húsleves és a liszt arányától függ, hogy milyen sűrű lesz a sajtleves. Közben fűszerezzük, sóval, borssal. Miután felforraltuk beletesszük a sajtot és 3-4 percet forraljuk, hogy elolvadjon a sajt. Lehúzzuk a tűzhelyről, kicsit hülni hagyjuk és hozzáöntjük a tejszínt, hogy még krémesebb állagú legyen a sajtleves. Tányérba szedjük, kínálhatunk mellé pirított zsemlekockákat, vagy kockára vágott mozzarella sajtot is. A sajtleves tetejét szórjuk meg petrezsejem zöldjével.

Sajtleves elkészítése: 25 perc. A receptet beküldte Pesto15.

Holland sajtleves

Holland sajtleves hozzávalókSajtleves

  • 15 dkg gouda sajt
  • 5 dkg füstölt sajt
  • 5 dkg vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 l húsleves (kockából is lehet)
  • 2 dl tejszín
  • 1 tojássárgája
  • 5-6 szál snidling
  • 2-3 szál kapor
  • só, bors, szerecsendió

Holland sajtleves készítése

A sajtot lereszeljük, a zöldfűszereket apróra vágjuk. A vajat felforrósítjuk, meghintjük liszttel, és felhabzásig hevítjük folyamatos keverés közben. A kihült húslevesből először csak keveset öntünk a lisztre, azt alaposan elkeverjük, majd utána a többi húslevest is hozzáöntjük részletekben. Fűszerezzük, sóval, borssal, és őrölt szerecsendióval. Felforraljuk, majd beletesszük a sajtotokat és további 5 percet forraljuk, hogy elolvadjon a sajt. Lehúzzuk a tűzhelyről, a tojássárgáját elkeverjük a tejszínnel, és állandó keverés mellett a sajtleveshez öntjük, így egy igazán krémes állagú sajtlevest kapunk. Kínálhatunk mellé pirított zsemlekockákat, és a tetejét megszórjuk az aprított zöldfűszerekkel.

Sajtleves tipp! A sajtlevest sűrübbé tehetjük, ha levesbetétet kínálunk hozzá. A gyerekek ezt a variációt különösen kedvelik.

Német sajtleves

Német sajtleves hozzávalók 6 személyre

  • 15 dkg ementáli sajt
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg füstölt szalonna
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 l húsleves (kockából is lehet)
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 2 dl tejföl
  • 2 dl tejszín
  • 2 tojássárgája
  • 1 csomó metélőhagyma
  • só, bors, szerecsendió

Német sajtleves készítése

A sajtot lereszeljük, a hagymát megtisztítjuk és apróra vágjuk. A vajat felforrósítjuk, beletesszük a szalonnát kissé megpirítjuk, hozzáadjuk a hagymát megdinszteljük majd meghintjük liszttel, és felhabzásig hevítjük folyamatos keverés közben. A kihült húslevesből először csak keveset öntünk a lisztre, azt alaposan elkeverjük, majd utána a többi húslevest is hozzáöntjük részletekben. Fűszerezzük, sóval, borssal, és őrölt szerecsendióval. Hozzáöntjük a fehér bort, felforraljuk, majd beletesszük a sajtot és 5 percet tovább forraljuk, hogy elolvadjon a sajt. Lehúzzuk a tűzhelyről, a tojássárgáját elkeverjük a tejszínnel és a tejföllel, és állandó keverés mellett a sajtleveshez öntjük, így egy igazán krémes állagú sajtlevest kapunk. Kínálhatunk mellé pirított zsemlekockákat, vagy levesbetét golyókat is. A sajtleves tetejét szórjuk meg apróra vágott metélőhagymával.

Megosztás közösségi portálokon


Keresés

Hasznos oldalak

Ananászos currys csirke
Bazsalikomos pulykatekercs
Borsóleves túrógombóccal
Csirkepörkölt
Citromos szűzpecsenye
Fokhagymás tordai csirke
Fokhagymakrémleves
Görög gyümölcsleves
Gofri
Lencseleves
Mangós csirkerolád
Marhatokány
Pácolt sült csirkeszárny
Sárgaborsó krémleves
Tárkonyos raguleves

Népszerű oldalak

Óraátállítás 2011
Nőnapi köszöntő - Nőnapi ...
Peugeot 3008
Samsung Shark (S5350) és a ...
Samsung Galaxy S (GT-I9000)
Akkumlátor
Almás süti
Diós beigli - Mákos beigli
Adriai-tenger
Sajtleves receptek

Legújabb oldalak

Vajaspiskóta
Kókuszos kocka
Flamand ragu
Őzgerinc angolosan
Pénz és Párkapcsolati blokkok ...
Almás lekváros szelet
Parasztos csirkemell
Töltött galamb
Tavaszi óraátállítás
Nyári óraátállítás


Az oldalon közzétett információk csak tájékoztató jellegűek, azok nem minősülnek ajánlattételnek!



Weblink Linkgyűjtemény Keresned sem kell!




Szerkesztési feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Jogi nyilatkozat | Infobomba médiaajánlata

Lap tetejére